45 felett, leírva...

November végén, feladva függetlenségemet visszaköltöztem a lakásomba ahol a nagyobbik lányom lakik a barátjával. Tettem ezt mindazért mert ahol albérletben laktam, a lakás olyan szinten beázott, hogy leszakadt a plafon. A költözést nem bántam meg, sőt, amitől annyira tartottam nem bizonyosodott be.

28 éves nagyobbik lányom nagyon nehéz természetű volt. Félénk, zárkózott, tele szorongással. De nagyon sokat változott amíg külön éltünk. Felnőtté vált. A kicsi (24) korán önállósodott. Már 6-7 évesen lement a boltba vásárolni. Persze utána lopakodtam de nagyon büszke voltam rá. Erre szokták mondani, hogy majd "a jég hátán is megél".

Tehát összebútoroztunk. Évek óta nem éltünk együtt, gondoltam nehéz lesz újra összeszokni. Majd kerülgetjük egymást, meg persze a fürdőszoba, ki fog menni elsőnek, meddig kell várni? De nem így lett. Megkaptam a kisszobát galériástul. Lent van az ágyam, a szekrényem, egy tv-m (amit a volt főnökömtől kaptam) és a dvd lejátszóm. Fent töltöm a napjaim nagy részét,itt van a számítógépem és egy régi kis Sony tv-m (ezer éves de még mindig tökéletesen működik). Itt keresek munkát az interneten napi szinte 16 órában. Tehát teljes a komfort.

Volt nekem munkám, de teljesen hülyének nézett a tulaj. Felvett szeptemberben 500 Ft/ óra, bérrel. Ígért fűt-fát, hogy lesz bérlet, étkezési utalvány meg minden ami szem szájnak ingere. Augusztusban nyitott, így nem várhatta, hogy szeptemberben már eljön a Kánaán. De ő ezt gondolta. Így a beígért fizu túlórákkal is kevesebb volt mint számítottam rá. Egyszerűen úgy döntött, hogy akkor legyen minimálbér a fizetésem mert nem tud többet fizetni. Novemberben és decemberben már így is fizetett ki. Na elöntötte a sz@r az agyamat. Közöltem vele, hogy elkezdek állást keresni mert ez nagyon soványka, ebből nem tudok megélni, különben sem ebben egyeztünk meg. (A sors keze, az albérletet úgysem tudtam volna tovább fizetni.) Január első munkanapján ennek örömére felmondott.

Folyt...köv...